3. rész

Mikor bementem a szobába, Miguel csak vigyorgott. Nem tudtam mire vélni ezt, de nagyon hamar elmagyarázta, hogy mi is áll a vigyorgásának a hátterében.

- Szóval csütörtökön újra randiztok? Nem semmi, ha így haladunk, akkor egy híres motoros lesz a sógorom.
- Te tiszta bolond vagy - nevettem fel.
- Nira, édes lelkem, ma egész nap együtt voltatok, és hallottam, hogy mit beszéltetek az ajtó előtt. Le Mans-t is azonnal lebeszéltétek. Telefonszámcsere meg miegymás, ja és holnap este vacsora.
- Igen, vacsora, de veled együtt.
- De lehet, hogy én mégsem tudok elmenni. Lehet, hogy valami közbejön, vagy hamarabb le kellene lépnem.
- Meg ne merd csinálni! - szóltam rá.
- Még meglátjuk, hogy mi lesz.
- Megfojtalak, ha csinálsz valamit, amit nem kellene.
- Nyugi már, mindössze annyi, hogy jó téged szívatni. Mondjuk nem is lenne rossz, ha összejönnétek. Jorge rendes ember. Neked meg igazán lehetne már valakid, akivel jól meg tudnál egyezni. És nem mindenki olyan szemét, mint Tiago.
- Miguel, te őrült vagy. Nincs semmi Jorgéval.
- Dehogynem. Ebből lesz valami, a tuti. Már láttam, hogy hogy is néztek egymásra. Az este is látszott, hogy izzik köztetek a levegő. Már csak ahogy a másikra pillantottatok. Jorge csoda, hogy a szemével le nem vetkőztetett.
- Bolond vagy - vágtam hozzá a dzsekimet.
- Rezeg a telefonod - vette ki a dzsekim zsebéből a készüléket. - Na lássuk csak - dőlt hátra az ágyon. - Üzenet, Jorgétól.
- Add ide azonnal! - kaptam utána.
- Ó, csak nem titkolni akarsz valamit? - vigyorgott. - Szóval, azt írja, hogy: "Ha esetleg fél nyolc körül felébredsz, akkor reggelizhetünk együtt. Fél kilencig a hotelben vagyok. Gyere majd át a szobámba, oda rendelem. 418-as szoba. Jó éjt!" Erre pedig szépen írunk vissza.
- Álmodban! - kaptam el a csuklóját.
- Na, ne légy ilyen morci, inkább örülj neki, hogy együtt lehetsz a te kis Rómeóddal.
- Kapd be, és add ide a telefonom!
- Írhassak már neki vissza, kérlek! Na, könyörgöm!
- Dehogy írsz te neki. Majd én visszaírok. Ki tudja mit írnál neki. Lehet, hogy még a kezét is megkérnéd az én nevemben.
- Nem is rossz ötlet. Jorge, rájöttem, hogy mennyire szeretlek, nekünk együtt kell lennünk, gyere hozzám férjül - mondta nevetve.
- Hülye vagy - ültem le mellé nevetve, majd kikaptam a kezéből a telefont.
- Tudom. Na de mi erre a válaszod? - mutogatott a telefonom képernyőjére.
- Ha felébredek, akkor lehet átmegyek hozzá - mondtam elmélázva.
- Jól teszed, és ezt írd meg neki. Szerintem már várja a válaszod.
- Oké, írom már a választ - nevettem, majd elkezdtem bepötyögni az üzenetet.
- Bejön neked a srác? - kérdezte komolyan.
- Aranyos. Maradjunk ennyiben, még nem igazán ismerem, szóval nem mondhatok semmi mást.
- Majd megismered, szóval semmi probléma.
- Meglátjuk, hogy mi lesz.
- Látsz rá esélyt, hogy összejöjjetek? - faggatott tovább.
- Még nem tudom. Ahhoz több időt kell együtt töltenünk.
- Olaszországba jössz velem? - tette fel a kérdést hirtelen.
- Hogy mi van? - értetlenkedtem.
- Azt akarom, hogy jöjjetek össze Jorgéval, illetek egymáshoz. Épp ezért még arra is hajlandó vagyok, hogy hurcoljalak magammal.
- Mekkora egy szemétláda vagy már - csaptam fejbe.
- Most miért? Én csak neked akarok jót.
- Nem is tudom, hogy merjek-e hinni neked.
- Persze, hogy merjél hinni. Hányszor tettem én neked valami rosszat? - nézett rám kérdőre vonóan.
- Nem is tudom, nem egyszer, az biztos. Igaz az már régen volt.
- Na látod, most se akarok rosszat, sőt csak jót. Elvégre tudom, hogy Jorge milyen srác, és jó lenne, ha nem játszana mindenféle hülyegyerek a nővérem érzéseivel.
- És mi van akkor, ha Jorgéval nem lesz semmi?
- Akkor így jártunk.
- Mi az, hogy így jártunk? - kérdeztem nevetve. - Ha lenne valami, az is Jorge és köztem lenne, nem Jorge, közted és köztem.
- Ebben van valami - húzta meg a vállát. - Hé, várjunk csak! Holnap már Le Mans-ba leszünk. Hogy mehetnénk vacsorázni? Mármint holnap este, Jorgéval.
- Öcskös, arra nem is gondoltál, hogy ő is ott lesz? Elvégre nekik is lesz sajtótájékoztató, meg minden más hülyeség.
- Hú, hát igaz. Akkor nem is szóltam semmit.
- Most pedig aludjunk, jó éjt - zártam le a beszélgetésünket, mert elegem volt abból, hogy az öcsém azt ecseteli, hogy milyen jó lenne nekem Jorgéval.

Elég hamar elaludtunk, így nagyon hamar reggel lett. Hét órakor már kidobott az ágy, ezért biztos volt, hogy ma reggel Jorgéval reggelizem. Vigyorogva léptem oda a szekrényhez, amiből elővettem a ruháimat. Gyors átszaladtam a fürdőbe és negyed óra alatt el is készültem. Mikor visszamentem a szobába, Miguel csak vigyorogva nézett rám.

- Csak nem készülsz valahová, nővérkém? - nevetett.
- Nagyon vicces vagy, csak éppenséggel nem tudom értékelni. Ahhoz még korán van.
- Ahhoz viszont nem, hogy randizz Jorge Lorenzóval. Olyan romantikus - motyogtam meghatódottan.
- Kapd be, most pedig megyek - hagytam ott.
- Óvszert használjatok! - kiáltott még utánam, de inkább nem is foglalkoztam vele.

Lassan indultam el a folyosón, elvégre nem akartam nagyon hamar felérni a szobájához. Azt sem bántam, hogy a lift elég későn érkezett meg, vagy, hogy egyszer meg is állították, míg mentem felfele.
Ahogy kiléptem a liftből a folyosóra, lassan folyattam tovább az utam a 418-as szoba felé. Amikor odaértem, sóhajtottam egy nagyot, majd kopogni kezdtem. Egyből meghallottam, hogy odament mozgolódás támad, így tudtam, hogy hamarosan nyílni fog az ajtó. És igazam is lett, mivel pár másodperccel később már velem szemben állt Jorge, a maga félmeztelen valójában.
Kockás hasa látványára éppen csak, hogy nem cseppent el a nyálam. Nem gondoltam volna, hogy ilyen test bújik meg a pólói alatt. Ráadásul alul is csak egy boxer volt, így még jobban hatalmába kerített a csodálkozás.

- Hahó! - mosolyodott el aranyosan.
- Ömm, bocsi, jó reggelt! - köszöntem, közben kínosan vigyorogtam.
- Gyere csak be! Örülök, hogy átjöttél. Bocsi, hogy kupi van, bocsi, hogy csak így fogadlak - mutatott magára -, de most keltem. Épp csak kinyitottam a szemem.
- Ahhoz képest már elég sokat mosolyogsz.
- Jó szokásom - mosolyodott el.
- Veszem észre - mosolyodtam el is.
- Zavar, hogy így vagyok, mert ha igen, akkor veszek fel valamit - kezdett el kutakodni a ruhái között.
- Dehogy, ha neked így kényelmes, akkor maradj csak így nyugodtan - mondtam zavartan.
- Látom, hogy zavarban, vagy. Felveszek valamit - kapott a kezébe egy nadrágot. - Aranyos vagy így - nézett rám, miközben fél lábon ugrált, mert a nadrágot erőltette magára.
- Köszi - pirultam el.
- Mi finomat kérsz reggelire? - kérdezte kedvesen.
- Nekem aztán édes mindegy - mondtam halkan, mivel még mindig a felsőtestét pásztáztam.
- Oké, akkor hozatok fel mindenfélét, és azt eszel, amit csak akarsz - sorolta, miközben belebújt egy kék, yamahás csapatpólóba, így ezzel véget is vetett a nézelődésemnek. Annak viszont felettébb örültem, hogy nem szólt semmit. Legalább nem hozott hülye helyzetbe.

Nem sokkal később már az asztalon volt minden finomság, amit rendelt. Egymással szemben ültünk, és miközben ettünk, beszélgetni kezdtünk.

- Ugye már ma este jöttök Le Mans-ba? - kérdezte, majd bekapott egy falat omlettet.
- Igen, már ma ott leszünk. Te is ma jössz? Vagyis mész?
- Igen, ma délután indulunk a fiúkkal. Az este pont azon gondolkodtam, hogy oké, hogy megbeszéltük a vacsit estére, de lehet, hogy ti még nem is lesztek ott.
- Nyugi, ott leszünk - mosolyodtam el.
- Ennek örülök. Jó veled lenni - mondta elkomolyodva.
- Veled is - válaszoltam ugyanolyan komolyan, mint ahogy ő.
- Örülök, hogy ezt gondolod - fogta meg a kezem. - Ugye nem zavar? - pillantott rám.
- Azt hiszem, hogy nem.
- Csak azt hiszed? Hogy lehet az?
- Úgy, hogy fogalmam sincs, hogy mi van. Félek, hogy mi lesz ezután.
- Van egy olyan érzésem, hogy volt már rossz tapasztalatod, és ezért félsz.
- Igen, igazad van. De nem számít, mert úgy érzem, hogy már túl vagyok rajta.
- Akkor jó - kezdte el simogatni a kézfejem.
- Jaj, Jorge - néztem rá elszomorodva.
- Mi a baj? Mégiscsak zavar? - húzta el a kezét.
- Nem - kulcsoltam az ujjaimat az övéi közé, mire ismét megeresztett egy mosolyt. - Mit gondolsz, lesz köztünk valami? -  kérdezte nagy komolyan.
- Nem tudom. De nem mondom azt, hogy lehetetlen. Főleg, ha ilyen sokat leszünk együtt, mint ebben az elmúlt pár napban. Mondjuk azért elég hamar beszélünk erről. Még két napja sem ismerjük egymást.
- Az lehet, viszont nagyon aranyosnak talállak. Az első pillanatban láttam, hogy jóban leszünk. A tegnapi nap után meg végképp meggyőződtem arról, hogy nagyon is jóban leszünk - hajolt oda hozzám és megpuszilt.
- Köszi - vigyorogtam. - Nagyon jól esnek a szavaid.
- Ennek örülök. De még mennyire.
- Akkor jó.
- Nira, mit szólnál ahhoz, ha esetleg titokban megpróbálnánk együtt, és ha úgy érezzük, hogy komolyabbra fordulnak a dolgok, akkor elmondanánk mindenkinek?
- Nem is tudom. Ez elég nagy dolog lenne. Főleg ilyen rövid idő után.
- Figyelj, én nem akarok rád erőltetni semmit, csak mindössze felajánlottam egy eshetőséget. Nem kell egyből nagy dolgokra gondolni. Csak találkozgatnánk, dumálnánk, úgy, mint például most vagy a tegnap.
- Lehet tényleg nem ártana adni egy esélyt ennek - kezdtem megenyhülni.
- Ugye? Szerintem is nagyon jó lenne. Megismernénk egymást még jobban, megtudnánk egymásról több dolgot is. A végén pedig lehet, hogy jól fog elsülni ez az egész.
- Igazad van, ha nem kockáztatunk, akkor nem is fogjuk megtudni, hogy mi lehetne belőle.
- Akkor? Nem hivatalosan, de a barátnőm vagy? - nézett rám egy hihetetlenül édes félmosollyal. - Ugye most már beleélhetem magam. Na, kérlek - nevette el magát.
- Elmondhatatlanul aranyos tudsz lenni, a végén teljesen le fogsz venni a lábamról.
- Az a célom. Szóval? Mi a válaszod? - kérdezte reménykedve.
- Próbáljuk meg, de az öcsémnek egy szót se - jelentettem ki.

*****

Sziasztok!

Itt a folytatás, remélem tetszett nektek. Az előző részhez köszönöm a kommentet, sokat jelent, főleg úgy, hogy elég kevés olvasóm van még. Most esetleg kaphatok egy újabbat? :D

Puszi

2. rész

Reggel már az óra csörgése előtt felébredtem, így kikapcsoltam az ébresztőóra funkciót azonnal, nehogy felébresszem a drágalátos öcsémet, aki talán meg is fojtana amiatt, hogy nem hagyom aludni amíg neki csak jól esik.
Gyorsan összekapkodtam az előre kikészített ruháimat, és átvonultam a fürdőszobába. Lezuhanyoztam, majd megcsináltam a sminkemet és a frizurámat. Mikor ezekkel megvoltam, gyorsan felöltöztem, majd visszamentem a szobába, és beledobtam a telefonomat a táskámba, leellenőriztem, hogy minden benne van-e, felkaptam a dzsekimet, majd csenden kiosontam a szobából.
Ahogy leértem, Jorge már ott várt az egyik nagy fotelben ülve. Félig-meddig háttal ült nekem, így nem láthatta, hogy leértem. Mosolyogva indultam el, és megkerültem a foteljét, hogy lásson, mert nem akartam megijeszteni.

- Szia! Látom pontos vagy - mosolyodott el, amint meglátott.
- Szia! Igyekeztem. Nem akartam késni.
- Semmi baj nem lett volna belőle, ha késel, nem csinálok nagy ügyet az ilyesmiből.
- Az lehet, viszont nem akarok megbízhatatlannak tűnni, plusz gyűlölök késni.
- Értem. Mehetünk? - állt fel.
- Persze. Már alig várom - vigyorogtam.
- Ennyire imádod a várost?
- Az már biztos. Épp emiatt könyörögtem annyit azért, hogy jöhessek.
- Miért nem akart hozni az öcséd? - kérdezte miközben már a utcán sétáltunk.
- Nem tudom. Megértettem, hogy máskor Cintiával jön, azért is nem erősködtem, de most, hogy úgysem tud jönni, ezért gondoltam, hogy hátha jöhetek. Sok munkám volt bennem, de megérte. Azt hiszem legalábbis.
- Olaszországba jössz?
- Szerinted hoz a drága öcsém? Örül majd, ha megszabadul tőlem.
- Vagy annyira megszereti, hogy vele vagy, hogy majd hurcol magával, amíg Cintia le nem érettségizik, meg el nem intéz mindent a sulival kapcsolatban.
- Arra nem látok túl sok esélyt. De majdcsak lesz valahogy. Nem is igazán görcsölök miatta.
- Azt jól teszed. Kérdésem: menjünk most reggelizni, vagy előbb menjünk el az akadémiához és majd csak utána enni?
- Szerintem kitalálod a választ - mondtam nevetve.
- Akadémia, úgy érzem.
- Jól érezted.
- Akkor arra kell menni - mutatott a jobbra lévő kis utcára.
- Oké. Induljunk is.

Jó kedvvel indultunk el abba az irányba, amerre Jorge mutatott. Alig vártam, hogy odaérjünk, mert kíváncsi voltam, hogy milyen is egy híres párizsi táncakadémia. Ahogy odaértünk egyből eltátottam a szám, hiszen hatalmas volt az egész. Azonnal elindultam a lépcső irányába, mire Jorge nevetve jött utánam.
Gyönyörű épület volt, egyből beleszerettem. A folyosó tele volt diákokkal, de jó néhány teremből még így is zene hallatszott ki. Egyből elkapott a hév, és minden idegszálammal éreztem a ritmust. Nem sok kellett ahhoz, hogy táncolni kezdjek, de visszafogtam magam, mert nem akartam, hogy hülyének nézzenek.
Míg én csodálkoztam az egészen, addig Jorge beszélt valakivel, egy tanár lehetett azt hiszem. Kicsivel később odajöttek hozzám. Akkor vettem csak észre, hogy akivel Jorge beszélt, az nem volt más, mint egy régi tanárom, Luiz Almeida.

- Adonira, jó téged újra látni! - ölelt meg.
- Téged is. Azóta nem is hallottam rólad, hogy elköltöztél.
- Miután eljöttem, meg is nősültem szinte azonnal. Azóta itt lakok a feleségemmel, meg a lányainkkal.
- Bocsi, hogy közbe szólok, de hogy taníthatott téged, még olyan fiatal.
- Tíz évvel vagyok idősebb Niránál. És három évvel ezelőtt tanítottam - magyarázta meg.
- Ó, értem. Sajnálom, hogy megzavartam a beszélgetést.
- Semmi probléma. Miguel hogy van? Hogy megy neki a versenyzés.
- Eddig jól. Most is vele jöttem, csak ő most a szállodában van és alszik, mert lusta velem várost nézni.
- Istenem, mindig is panaszkodtál rá, hogy lusta, és ezt most is folytatod.
- Ez van.
- Semmit nem változtál. Mindössze annyit, hogy már nem verseny táncolsz.
- Meguntam. Annyira unalmas volt már. Meg lesérült a párom, és a másikat nem szerettem. Idétlen volt.
- Versenytáncos voltál? - szólt közbe Jorge meglepve.
- Igen. Négy évig, de utána vége lett.
- Adonira, lenne kedved megtartani helyettem egy órát? Hallottam, hogy az utóbbi időben nem egyszer ugrottál be tanítani.
- Igen, tényleg volt néhány alkalom, és szívesen vállalom most is, ha nem kell franciául beszélnem, mert azt nem tudok.
- Viszont táncolni igen, szóval azt meg megértik. Nyugi, ne nézz rám így, megyek be veled. És a barátod is jöhet.
- Nem, ez félreértés, nem vagyok a barátja. Csak ismerősök vagyunk, tegnap találkoztunk először - kezdett bele a magyarázkodásba Jorge.
- Ó, bocsánat - mosolyodott el Luiz.
- Semmi baj, most pedig menjünk.
- Remélem nem baj, ha kezdő csoporthoz megyünk. Eddig három órájuk volt. Ma az argentin tangó alapjain van a sor.
- Mehetünk. Imádom - mondtam felvillanyozva.

Teljesen hatalmába kerített az egész. Már alig vártam, hogy táncolhassák, ráadásul argentin tangót, amit kifejezetten imádok. A folyosón szinte szaladva mentem Luiz után. Szegény Jorge csak jött mellettem, szólni viszont egy szót sem szólt.
A teremhez érve egyből benyitottunk, majd be is mentünk. Mindössze négy, tizenhat év körüli pár volt bent, akik meglepődve néztek rám és Jorgéra. Ez viszont nem volt elég, mivel Jorgét felismerte két srác, meg az egyik lány. Egyből szedtek elő a táskájukból papírt meg írószert és megrohamozták szegényt. Viszont ahogy láttam, Jorge nem bánta, még képet is szívesen csinált a srácokkal. Ahogy ezzel megvoltam, bemutatkoztam, majd elmondtam, hogy miért is vagyok itt. Persze Luiz tolmácsolt, ami nélkülözhetetlen volt, mivel ahogy láttam nem nagyon beszéltek angolul.

- Jorge, te beállsz? - kérdeztem mosolyogva.
- Ha én beállnék táncolni, abból csak katasztrófa lenne - nevetett.
- Annyira béna nem lehetsz. Szóval gyere, és próbáld meg.
- Oké, de ha kitöröm a bokám, vagy elesek és eltöröm a kezem, akkor te magyarázkodsz a csapatnak.
- Rendben, csak ne beszélj már annyit.

Legelőször is beszéltem egy kicsit magáról a táncról, majd megmutattam az alaplépéseket is. Ezután megkértem őket, hogy kezdjék el utánozni a mozgásomat, és ezzel hátat is fordítottam nekik, így szembe kerültem a tükörrel. Ismét elkezdtem az alaplépéseket, és ezúttal a többiek is csinálták velem együtt. Nem kellett sok idő ahhoz, hogy rájöjjek, Jorge tényleg olyan falábú, hogy szinte semmit nem lehet vele kezdeni. Mindezek ellenére annyira édes volt, ahogy próbálkozott.
Amint az alaplépések már jól mentek mindenkinek - Jorgét leszámítva ugye - megkértem Luizt, hogy mutassuk meg, hogy miként is néz ki az egész párban. Szerencsére nagyon jól ment az egész, a diákok hamar ráéreztek arra, hogy mit is kell csináljanak.
Mikor már párban gyakorolt mindenki, megfogtam Jorge kezét és próbáltam táncolni vele. Kegyetlen volt, talán még annál is rosszabb volt, mintha nem táncolhatnék többet. És én nem hittem neki, amikor ezt állította. Kellett volna.

- Kegyetlen rosszul táncolsz - mondtam nevetve, mikor már vége volt az órának.
- Én mondtam, de te nem hitted el nekem.
- Kár volt, már látom. Sok embert láttam már, aki rosszul táncol, de te még azokon is túlteszel. Viszont köszönöm, hogy elhoztál ide. Másképp lehet nem is találkoztam volna Luizzal sem, szóval hálás vagyok neked - öleltem meg, majd egy puszit nyomtam az arcára.
- Szívesen. Öröm volt nézni, ahogy táncoltál. Meg egyáltalán azt a boldogságot látni, ami az arcodon volt.
- Jobb is, hogy nem Miguel jött. Vele nem lehetne ilyen jól szórakozni.
- De gondolom ő tud táncolni.
- Tévedsz. Nem tud. Csetlik-botlik össze-vissza. A reménytelen kategóriába tartozik ő is.
- Ó, akkor legalább van egy sorstársam.

Mire elhagytuk az akadémiát, már ebédidő is elmúlt, így nem is csodálkoztunk azon, hogy mennyire éhesek vagyunk. Az utunk egyenesen egy étterembe vezetett, ahol sikerült jól teleenni magunkat. Ráadásul én ingyen is ettem, mivel Jorge nem engedte, hogy fizessek. Pedig nagyon nem vártam el azt, hogy helyettem fizessen. Még csak randikon sem.
Ebéd után még elnéztünk pár helyre, egy kisebb múzeumba is beugrottunk, amiben egy nagyon érdekes kiállítás volt, ami keretén belül bemutatták Párizs múltját.
Késő délután volt, amikor úgy döntöttünk, hogy ideje lenne visszamenni a hotelbe. Nagyon jól éreztem magam Jorgéval, elvégre nagyon rendes srác. Mindenről el lehetett vele dumálni, és igazán kellemes társaság. Felkísért az öcsémmel közös szobámig, majd búcsúzkodni kezdtünk.

- Köszi szépen ezt csodás napot. Jól éreztem magam. Tuti ez lesz életem legjobb napja Párizsban.
- Azt még sohasem tudhatod. Lehet lesz ennél még sokkal jobb is.
- Kötve hiszem. Ez tökéletes volt.
- Ennek örülök. Ha gondolod, akkor majd más versenyhelyszínen is bejárom veled a várost.
- Le Mans-t is megmutathatod majd, ha ráérsz. Utána meg meglátjuk, hogy az öcsém hogyan dönt.
- Csütörtök este szabad leszek, akkor majd megnézhetjük.
- Oké, jól hangzik - mosolyodtam el.
- Akkor ezt megbeszéltük. Ó, Nira, míg el nem felejtem, megadod a számod? - halászta elő a telefonját.
- Persze - vettem el tőle a készüléket, beírtam a számom, majd mg is csörgettem, hogy nekem is meglegyen az övé.
- Holnap este közös vacsi? - vetette fel az ötletet. - Persze csak ha ráértek Miguellel.
- Jó ötlet, tuti nem lesz más dolgunk.
- Ez a beszéd. De most megyek, mert reggel korán kelek. Aludj jól. Szép álmokat.
- Jó éjt neked is! - mosolyodtam el.
- Elfáradtam, szóval bezuhanok az ágyba és alszok is. Sok volt a tánc - nevetett fel, majd megpuszilt. És nem is akárhol, vészesen közel a számhoz.

*****

Sziasztok! 

Most magamat is megleptem, észre sem vettem és kész lett a rész. Köszönöm, hogy olvastátok az előző részt, és még tetszett is, vagyis a pipák erre utalnak. Megtennétek, hogy ehhez a részhez kommentet is írtok. Nem kérek sokat, mindössze már egy komment, egy legalább két soros is megtenné. Köszi.

Puszi

1. rész

- Igyekezz már, kérlek szépen! - szólt rám az öcsém, mikor szálltunk le a repülőről.
- Nyugi már, semmi bajod nem történik, ha vársz még egy percet - mondtam mérgesen. -Meg úgyis lehetünk elég időt Párizsban - vigyorodtam el. - Habár nem, itt nem lehet eleget az ember.
- Jesszusom, Nira, esküszöm, hogy itt foglak hagyni. És ne képzeld, hogy én veled fogok mászkálni, mert nem fogok, ez biztos.
- Pedig fogsz - biztosítottam, mire csak a szemét forgatta.
- Na, meglátjuk. De azt viszont tényleg ne gondold, hogy egész álló nap csak veled fogok rohangálni Párizs utcáin.
- Oké. Mondjuk jó lenne nem egyedül bóklászni.
- Örülj neki, hogy egyáltalán eljöhettél. Ha anyáék nem könyörögnek, akkor otthon maradsz.
- Köszi, igazán rendes testvér vagy. Nekem van a legkedvesebb öcsém a világon.
- Tudom. Hálát is adhatnál emiatt mindennek és mindenkinek.
- Álmodban drága lelkem, álmodban.
- Hé, és mit szólnál ahhoz, ha kerítenék neked valakit, akivel ellehetnél?
- Soha.
- Miért? Ha jól hallottam, akkor Mike Di Meglio nem utasítaná vissza.
- Nem is ismer itt senki, szóval kérlek, ne mondj semmit.
- Jól van, okoska kisasszony - motyogta kissé mérgesen.

Imádtam, ha szívathattam az öcsémet, és ténylegesen megragadtam minden egyes alkalmat, hogy meg is tegyem ezt. Mondjuk most lehet kicsit kíméletesebb leszek vele, elvégre eljöhettem vele a francia futamra, ami nagy szám, hiszen soha nem hozott el egy versenyére sem.
Mikor minden csomagunk megvolt, mentünk is kifelé a parkolóba, mivel már ott várt minket a taxi, amit leszállás után azonnal hívott Miguel. Beültünk, majd a hotelhez vitettük magunkat, ahol meg fogunk szállni egészen szerda estig. Akkor megyünk tovább csak Le Mans-ba, ahol a verseny lesz tartva.

A hotelhez érve más tervem sem volt, csak felmenni a szobába, és lezuhanyozni, majd átöltözni valami rendes ruhába, amiben nyugodtan el lehet indulni csavarogni, és utána nyakunkba venni a várost, a drága öcsémmel, Miguellel, aki persze ellenzi az egészet, de nem érdekel.

- Kész vagy már? - szóltam be legalább negyedjére a fürdőszobába.
- Nyugodj már le! Kész is vagyok - nyitotta ki az ajtót mérgesen. - Esküszöm, hogy az első géppel hazaküldelek Almadába.
- Még mindig én vagyok az idősebb - vigyorogtam -, szóval ne is reménykedj!
- Igen, lehet, hogy idősebb vagy nálam öt évvel, de jelenleg olyan vagy, mintha az öt éves kishúgom lennél.
- Ne légy már ilyen, kérlek! - ölelgettem meg.
- Istenem, mit vétettem, hogy ezt érdemlem? - emelte az égnek a tekintetét.
- Nem tudom, de nagy vétek lehetett. Csoda, hogy még egyáltalán élsz.
- Szerintem is az. De már mindegy. Valamelyik nap majd eldobom a vasat, és feldobom a talpam.
- Akkor meg is foglak ölni.
- Kétszersültről már hallottam, na de kétszerhalottról... - motyogta.
- De hülye vagy.
- Nem én kezdtem.
- Nyugi, öcskös, attól még nagyon szeretlek.
- Ennek azért örülök - mosolyodott el, majd megpuszilt. - Gyere, mehetünk - ragadta meg a kezem.

Az ajtót bezártuk amint kiértünk, majd folytattuk az utunkat. Alig vártam, hogy végre kiérjünk az utcára. Amint ez megtörtént, elmosolyodtam, és nem is tudtam abbahagyni a vigyorgást egy elég hosszú ideig. Miguel csak nézett rám bambán, de nem foglalkoztam vele.
Szinte az egész környéket bejártuk a délután alatt, így eléggé fáradtan értünk vissza a hotelbe. Miguel mérges is volt egy kicsit, de nem foglalkoztam vele. Ahogy felértünk a szobába, egyből hanyatt vágtam magam az ágyon. Nagyon jó kedvem volt, ami valamilyen csoda folytán átragadt az öcsémre is. Egyre jobb kedve lett neki is, majd egyszer csak felhúzott az ágyról.

- Gyere, menjünk le vacsorázni. Éhes vagyok ezután a sok mászkálás után.
- Oké, mehetünk - mosolyodtam el, majd megigazítottam magamon a ruhát.
- Hátha van itt valaki ismerős személy a csapatból. Be kell majd mutassalak nekik. De ugye nem haragszol meg, ha egyszerűen csak Adonira Oliveirának mutatlak be és nem Adonira Isabelle Falcao de Oliveirának? Mire végigmondom a többiek el is alszanak - nevetett fel.
- Jaj, tökéletesen megfelel. Nem kell egy egész regényt elmondani - nevettem én is.
- Ennek örülök. Amúgy meg tiszta szerencse, hogy nincs még vagy száz nevünk.
- Keressünk még párat. Mennyire aranyos is lenne még vagy két név. Úgyis annyit lehet adni hivatalosan, akkor meg miért is ne?
- Bolond tudsz lenni, Nira.
- Tudom, és nem számít.

Jó kedvvel indultunk el a vendéglő felé, ahol az első üres asztalt birtokba is vettük. Hamar leadtuk a rendelést, és amíg vártuk a vacsoránkat beszélgettünk. Elég rég volt már, hogy ilyen sokat együtt legyek az öcsémmel, ezért nagyon örültem ennek az alkalomnak.

- Sziasztok! - köszönt ránk valaki a hátam mögül.
- Jorge, szia! - üdvözölte barátian az öcsém.
- Helló! - köszöntem én is.
- Hogyhogy ilyen hamar itt vagy? - érdeklődött Miguel.
- Van néhány promós dolog, ami miatt hamarabb kellett jönnöm.
- Értem. Jorge, szeretném bemutatni a nővéremet, Adonira Oliveirát.
- Örvendek - fordult felém mosolyogva. - Jorge Lorenzo - mutatkozott be.
- Én is örvendek.
- Most akarsz vacsorázni? - kotyogott közbe az öcsém.
- Igen - válaszolt kurtán motorostársa.
- Ha akarsz, akkor ülj le hozzánk. Szívesen látunk.
- Ó, köszi szépen - ült le az egyik üresen álló székre. - Azt hittem, hogy megint a barátnőddel vagy, azért jöttem ide ilyen nagyon bátran.
- Ő most nem tudott jönni. Készül az érettségijére. Nem fog velem jönni jó pár versenyhétvégére. Azért is jött most velem Nira.
- Vagy csak azért, mert anyáék rád parancsoltak. Ha Cintia nem kellene tanuljon, akkor biztos ő lenne itt veled. És ha nem könyörögtem volna anyuéknak, hogy beszéljenek veled, akkor most otthon ülnék, és várnám, hogy mikor is leszel tévében - nevettem.
- Hogy lehetsz ilyen gonosz a testvéreddel? - kérdezett rá Miguelre Jorge.
- Ha te lennél a testvére, akkor lehet nem csodálkoznál rajta. Ma, ahogy megérkeztünk, már mehettem is vele várost nézni. Brutális volt.
- Jaj, szegénykém, csoda, hogy túlélted - motyogtam.
- Nem szereted Párizst? - érdeklődött Jorge.
- Nem igazán szívlelem. Viszont Nira imádja, így szenvedek. Pedig úgy gondoltam, hogy pihenni fogok.
- Nira, már ha szólíthatlak én is így, ha gondolod, akkor velem is eljöhetnél várost nézni. Párszor már voltam itt, ismerem a járást.
- Persze, hogy szólíthatsz Nirának, jobban szeretem, mint a teljes nevem, és ha nem zavarok, akkor szívesen elmegyek veled. Elvégre látod, hogy milyen lusta az öcsém.
- Látom - nevetett. - Nem is értem, hogy miért jött hamarabb, ha egyszer semmit nem akar lustálkodáson kívül csinálni.
- Legyetek csak ellenem, úgy, persze. Amiért idősebbek vagytok nálam, nem kellene ezt csinálni.

Élvezet volt nézni, hogy mennyit mérgelődik már csak ezen a kis dolgon is. Egész addig még csak ránk sem nézett, amíg ki nem hozták a vacsoráinkat. Szerencsére a Jorgéét is idehozták a mi asztalunkhoz, mert látták, hogy hozzánk ült át.
Amint nekiláttunk a vacsoránknak, Miguel is visszaváltott a barátságos üzemmódjára, így elég jó hangulat alakult ki az asztal körül. Mondjuk én azért egy kicsit visszafogottabban viselkedtem, mint szoktam, mivel még túlságosan is ismeretlen volt nekem Jorge, és nem akartam, hogy esetleg rossz véleménnyel legyen rólam.

- Mivel foglalkozol? - kérdezett rám mosolyogva.
- Táncos vagyok.
- Az nem semmi.
- Valami brutális, ahogy táncol. Nem is emberi - magyarázta lelkesen Miguel.
- Annyira azért nem vagyok jó.
- Á, nem, tényleg nem. Kegyetlenül táncolsz, valld csak be. Mondjuk nem is tudom, hogy hány évig tanultad.
- Nagyon sok volt. De nem bánom abszolút. Imádom ezt csinálni.
- Milyen táncokat táncolsz?
- Elsősorban latin táncokat, de azon kívül több mindent is szívesen táncolok. Balettől kezdve a hip-hop-ig bármi jöhet.
- Már nem azért, de hány éves korod óta is táncolsz?
- Hm, akkor volt az első órám, amikor anya Miguellel volt terhes, szóval négy éves voltam. Azóta folyamatosan táncolok, szóval tizenkilenc éve a parketten vagyok - nevettem.
- Akkor holnap a Párizsi Táncakadémiával kezdünk - jelentette ki vidáman.
- Tessék?
- Nem úgy volt, hogy elmegyünk majd együtt is várost nézni? - értetlenkedett.
- De, úgy volt, csak nem tudtam, hogy neked már holnap is alkalmas lesz.
- Holnap reggeltől estig szabad vagyok, úgyhogy ráérek.
- Kilenckor jó lesz, ha találkozunk?
- Persze.

Vacsora után, és miután mindent megbeszéltünk, elköszöntünk Jorgétól, majd mentünk is vissza a szobánkba, mert mindketten fáradtak voltunk. A telefonomat még gyorsan beállítottam reggel fél nyolcra csörögni, mert nem akartam, hogy esetleg későn érjek le. Nem szerettem volna, ha megbízhatatlannak tűnök.

- Holnap reggel már nem találkozunk, vagyis én még aludni fogok, szóval jó szórakozást Jorgéval. Csak aztán ne hamarkodjatok el semmit. Látszik, hogy lesz ebből valami. Nagyon egymásra voltatok hangolódva.
- Hé, ez nem is igaz! - vágtam hozzá egy párnát.
- Pedig de - mondta még halkan, majd hátat fordított nekem.

*****

Sziasztok!

És íme, itt is az első rész. Még kicsit semmitmondó és unalmas, de később egyre jobb lesz, fejben már nagyon sok részlet megszületett belőle.

Puszi

Sziasztok!

Mint látjátok, egy újabb blogot nyitottam, de ezúttal nem Forma 1 lesz a témája, nem Kimi, nem Hülkie, se nem Heikki. Az új hóbortommal, kapcsolatos, ami nem más, mint a MotoGP.
A főszereplő pedig nem lesz más, mint a kétszeres MotoGP bajnok, Jorge Lorenzo.
Remélem ezt is néhányan figyelemmel fogjátok majd kísérni.
Puszi