- Nyugi már, semmi bajod nem történik, ha vársz még egy percet - mondtam mérgesen. -Meg úgyis lehetünk elég időt Párizsban - vigyorodtam el. - Habár nem, itt nem lehet eleget az ember.
- Jesszusom, Nira, esküszöm, hogy itt foglak hagyni. És ne képzeld, hogy én veled fogok mászkálni, mert nem fogok, ez biztos.
- Pedig fogsz - biztosítottam, mire csak a szemét forgatta.
- Na, meglátjuk. De azt viszont tényleg ne gondold, hogy egész álló nap csak veled fogok rohangálni Párizs utcáin.
- Oké. Mondjuk jó lenne nem egyedül bóklászni.
- Örülj neki, hogy egyáltalán eljöhettél. Ha anyáék nem könyörögnek, akkor otthon maradsz.
- Köszi, igazán rendes testvér vagy. Nekem van a legkedvesebb öcsém a világon.
- Tudom. Hálát is adhatnál emiatt mindennek és mindenkinek.
- Álmodban drága lelkem, álmodban.
- Hé, és mit szólnál ahhoz, ha kerítenék neked valakit, akivel ellehetnél?
- Soha.
- Miért? Ha jól hallottam, akkor Mike Di Meglio nem utasítaná vissza.
- Nem is ismer itt senki, szóval kérlek, ne mondj semmit.
- Jól van, okoska kisasszony - motyogta kissé mérgesen.
Imádtam, ha szívathattam az öcsémet, és ténylegesen megragadtam minden egyes alkalmat, hogy meg is tegyem ezt. Mondjuk most lehet kicsit kíméletesebb leszek vele, elvégre eljöhettem vele a francia futamra, ami nagy szám, hiszen soha nem hozott el egy versenyére sem.
Mikor minden csomagunk megvolt, mentünk is kifelé a parkolóba, mivel már ott várt minket a taxi, amit leszállás után azonnal hívott Miguel. Beültünk, majd a hotelhez vitettük magunkat, ahol meg fogunk szállni egészen szerda estig. Akkor megyünk tovább csak Le Mans-ba, ahol a verseny lesz tartva.
A hotelhez érve más tervem sem volt, csak felmenni a szobába, és lezuhanyozni, majd átöltözni valami rendes ruhába, amiben nyugodtan el lehet indulni csavarogni, és utána nyakunkba venni a várost, a drága öcsémmel, Miguellel, aki persze ellenzi az egészet, de nem érdekel.
- Kész vagy már? - szóltam be legalább negyedjére a fürdőszobába.
- Nyugodj már le! Kész is vagyok - nyitotta ki az ajtót mérgesen. - Esküszöm, hogy az első géppel hazaküldelek Almadába.
- Még mindig én vagyok az idősebb - vigyorogtam -, szóval ne is reménykedj!
- Igen, lehet, hogy idősebb vagy nálam öt évvel, de jelenleg olyan vagy, mintha az öt éves kishúgom lennél.
- Ne légy már ilyen, kérlek! - ölelgettem meg.
- Istenem, mit vétettem, hogy ezt érdemlem? - emelte az égnek a tekintetét.
- Nem tudom, de nagy vétek lehetett. Csoda, hogy még egyáltalán élsz.
- Szerintem is az. De már mindegy. Valamelyik nap majd eldobom a vasat, és feldobom a talpam.
- Akkor meg is foglak ölni.
- Kétszersültről már hallottam, na de kétszerhalottról... - motyogta.
- De hülye vagy.
- Nem én kezdtem.
- Nyugi, öcskös, attól még nagyon szeretlek.
- Ennek azért örülök - mosolyodott el, majd megpuszilt. - Gyere, mehetünk - ragadta meg a kezem.
Az ajtót bezártuk amint kiértünk, majd folytattuk az utunkat. Alig vártam, hogy végre kiérjünk az utcára. Amint ez megtörtént, elmosolyodtam, és nem is tudtam abbahagyni a vigyorgást egy elég hosszú ideig. Miguel csak nézett rám bambán, de nem foglalkoztam vele.
Szinte az egész környéket bejártuk a délután alatt, így eléggé fáradtan értünk vissza a hotelbe. Miguel mérges is volt egy kicsit, de nem foglalkoztam vele. Ahogy felértünk a szobába, egyből hanyatt vágtam magam az ágyon. Nagyon jó kedvem volt, ami valamilyen csoda folytán átragadt az öcsémre is. Egyre jobb kedve lett neki is, majd egyszer csak felhúzott az ágyról.
- Gyere, menjünk le vacsorázni. Éhes vagyok ezután a sok mászkálás után.
- Oké, mehetünk - mosolyodtam el, majd megigazítottam magamon a ruhát.
- Hátha van itt valaki ismerős személy a csapatból. Be kell majd mutassalak nekik. De ugye nem haragszol meg, ha egyszerűen csak Adonira Oliveirának mutatlak be és nem Adonira Isabelle Falcao de Oliveirának? Mire végigmondom a többiek el is alszanak - nevetett fel.
- Jaj, tökéletesen megfelel. Nem kell egy egész regényt elmondani - nevettem én is.
- Ennek örülök. Amúgy meg tiszta szerencse, hogy nincs még vagy száz nevünk.
- Keressünk még párat. Mennyire aranyos is lenne még vagy két név. Úgyis annyit lehet adni hivatalosan, akkor meg miért is ne?
- Bolond tudsz lenni, Nira.
- Tudom, és nem számít.
Jó kedvvel indultunk el a vendéglő felé, ahol az első üres asztalt birtokba is vettük. Hamar leadtuk a rendelést, és amíg vártuk a vacsoránkat beszélgettünk. Elég rég volt már, hogy ilyen sokat együtt legyek az öcsémmel, ezért nagyon örültem ennek az alkalomnak.
- Sziasztok! - köszönt ránk valaki a hátam mögül.
- Jorge, szia! - üdvözölte barátian az öcsém.
- Helló! - köszöntem én is.
- Hogyhogy ilyen hamar itt vagy? - érdeklődött Miguel.
- Van néhány promós dolog, ami miatt hamarabb kellett jönnöm.
- Értem. Jorge, szeretném bemutatni a nővéremet, Adonira Oliveirát.
- Örvendek - fordult felém mosolyogva. - Jorge Lorenzo - mutatkozott be.
- Én is örvendek.
- Most akarsz vacsorázni? - kotyogott közbe az öcsém.
- Igen - válaszolt kurtán motorostársa.
- Ha akarsz, akkor ülj le hozzánk. Szívesen látunk.
- Ó, köszi szépen - ült le az egyik üresen álló székre. - Azt hittem, hogy megint a barátnőddel vagy, azért jöttem ide ilyen nagyon bátran.
- Ő most nem tudott jönni. Készül az érettségijére. Nem fog velem jönni jó pár versenyhétvégére. Azért is jött most velem Nira.
- Vagy csak azért, mert anyáék rád parancsoltak. Ha Cintia nem kellene tanuljon, akkor biztos ő lenne itt veled. És ha nem könyörögtem volna anyuéknak, hogy beszéljenek veled, akkor most otthon ülnék, és várnám, hogy mikor is leszel tévében - nevettem.
- Hogy lehetsz ilyen gonosz a testvéreddel? - kérdezett rá Miguelre Jorge.
- Ha te lennél a testvére, akkor lehet nem csodálkoznál rajta. Ma, ahogy megérkeztünk, már mehettem is vele várost nézni. Brutális volt.
- Jaj, szegénykém, csoda, hogy túlélted - motyogtam.
- Nem szereted Párizst? - érdeklődött Jorge.
- Nem igazán szívlelem. Viszont Nira imádja, így szenvedek. Pedig úgy gondoltam, hogy pihenni fogok.
- Nira, már ha szólíthatlak én is így, ha gondolod, akkor velem is eljöhetnél várost nézni. Párszor már voltam itt, ismerem a járást.
- Persze, hogy szólíthatsz Nirának, jobban szeretem, mint a teljes nevem, és ha nem zavarok, akkor szívesen elmegyek veled. Elvégre látod, hogy milyen lusta az öcsém.
- Látom - nevetett. - Nem is értem, hogy miért jött hamarabb, ha egyszer semmit nem akar lustálkodáson kívül csinálni.
- Legyetek csak ellenem, úgy, persze. Amiért idősebbek vagytok nálam, nem kellene ezt csinálni.
Élvezet volt nézni, hogy mennyit mérgelődik már csak ezen a kis dolgon is. Egész addig még csak ránk sem nézett, amíg ki nem hozták a vacsoráinkat. Szerencsére a Jorgéét is idehozták a mi asztalunkhoz, mert látták, hogy hozzánk ült át.
Amint nekiláttunk a vacsoránknak, Miguel is visszaváltott a barátságos üzemmódjára, így elég jó hangulat alakult ki az asztal körül. Mondjuk én azért egy kicsit visszafogottabban viselkedtem, mint szoktam, mivel még túlságosan is ismeretlen volt nekem Jorge, és nem akartam, hogy esetleg rossz véleménnyel legyen rólam.
- Mivel foglalkozol? - kérdezett rám mosolyogva.
- Táncos vagyok.
- Az nem semmi.
- Valami brutális, ahogy táncol. Nem is emberi - magyarázta lelkesen Miguel.
- Annyira azért nem vagyok jó.
- Á, nem, tényleg nem. Kegyetlenül táncolsz, valld csak be. Mondjuk nem is tudom, hogy hány évig tanultad.
- Nagyon sok volt. De nem bánom abszolút. Imádom ezt csinálni.
- Milyen táncokat táncolsz?
- Elsősorban latin táncokat, de azon kívül több mindent is szívesen táncolok. Balettől kezdve a hip-hop-ig bármi jöhet.
- Már nem azért, de hány éves korod óta is táncolsz?
- Hm, akkor volt az első órám, amikor anya Miguellel volt terhes, szóval négy éves voltam. Azóta folyamatosan táncolok, szóval tizenkilenc éve a parketten vagyok - nevettem.
- Akkor holnap a Párizsi Táncakadémiával kezdünk - jelentette ki vidáman.
- Tessék?
- Nem úgy volt, hogy elmegyünk majd együtt is várost nézni? - értetlenkedett.
- De, úgy volt, csak nem tudtam, hogy neked már holnap is alkalmas lesz.
- Holnap reggeltől estig szabad vagyok, úgyhogy ráérek.
- Kilenckor jó lesz, ha találkozunk?
- Persze.
Vacsora után, és miután mindent megbeszéltünk, elköszöntünk Jorgétól, majd mentünk is vissza a szobánkba, mert mindketten fáradtak voltunk. A telefonomat még gyorsan beállítottam reggel fél nyolcra csörögni, mert nem akartam, hogy esetleg későn érjek le. Nem szerettem volna, ha megbízhatatlannak tűnök.
- Holnap reggel már nem találkozunk, vagyis én még aludni fogok, szóval jó szórakozást Jorgéval. Csak aztán ne hamarkodjatok el semmit. Látszik, hogy lesz ebből valami. Nagyon egymásra voltatok hangolódva.
- Hé, ez nem is igaz! - vágtam hozzá egy párnát.
- Pedig de - mondta még halkan, majd hátat fordított nekem.
*****
Sziasztok!
És íme, itt is az első rész. Még kicsit semmitmondó és unalmas, de később egyre jobb lesz, fejben már nagyon sok részlet megszületett belőle.
Puszi
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése