2. rész

Reggel már az óra csörgése előtt felébredtem, így kikapcsoltam az ébresztőóra funkciót azonnal, nehogy felébresszem a drágalátos öcsémet, aki talán meg is fojtana amiatt, hogy nem hagyom aludni amíg neki csak jól esik.
Gyorsan összekapkodtam az előre kikészített ruháimat, és átvonultam a fürdőszobába. Lezuhanyoztam, majd megcsináltam a sminkemet és a frizurámat. Mikor ezekkel megvoltam, gyorsan felöltöztem, majd visszamentem a szobába, és beledobtam a telefonomat a táskámba, leellenőriztem, hogy minden benne van-e, felkaptam a dzsekimet, majd csenden kiosontam a szobából.
Ahogy leértem, Jorge már ott várt az egyik nagy fotelben ülve. Félig-meddig háttal ült nekem, így nem láthatta, hogy leértem. Mosolyogva indultam el, és megkerültem a foteljét, hogy lásson, mert nem akartam megijeszteni.

- Szia! Látom pontos vagy - mosolyodott el, amint meglátott.
- Szia! Igyekeztem. Nem akartam késni.
- Semmi baj nem lett volna belőle, ha késel, nem csinálok nagy ügyet az ilyesmiből.
- Az lehet, viszont nem akarok megbízhatatlannak tűnni, plusz gyűlölök késni.
- Értem. Mehetünk? - állt fel.
- Persze. Már alig várom - vigyorogtam.
- Ennyire imádod a várost?
- Az már biztos. Épp emiatt könyörögtem annyit azért, hogy jöhessek.
- Miért nem akart hozni az öcséd? - kérdezte miközben már a utcán sétáltunk.
- Nem tudom. Megértettem, hogy máskor Cintiával jön, azért is nem erősködtem, de most, hogy úgysem tud jönni, ezért gondoltam, hogy hátha jöhetek. Sok munkám volt bennem, de megérte. Azt hiszem legalábbis.
- Olaszországba jössz?
- Szerinted hoz a drága öcsém? Örül majd, ha megszabadul tőlem.
- Vagy annyira megszereti, hogy vele vagy, hogy majd hurcol magával, amíg Cintia le nem érettségizik, meg el nem intéz mindent a sulival kapcsolatban.
- Arra nem látok túl sok esélyt. De majdcsak lesz valahogy. Nem is igazán görcsölök miatta.
- Azt jól teszed. Kérdésem: menjünk most reggelizni, vagy előbb menjünk el az akadémiához és majd csak utána enni?
- Szerintem kitalálod a választ - mondtam nevetve.
- Akadémia, úgy érzem.
- Jól érezted.
- Akkor arra kell menni - mutatott a jobbra lévő kis utcára.
- Oké. Induljunk is.

Jó kedvvel indultunk el abba az irányba, amerre Jorge mutatott. Alig vártam, hogy odaérjünk, mert kíváncsi voltam, hogy milyen is egy híres párizsi táncakadémia. Ahogy odaértünk egyből eltátottam a szám, hiszen hatalmas volt az egész. Azonnal elindultam a lépcső irányába, mire Jorge nevetve jött utánam.
Gyönyörű épület volt, egyből beleszerettem. A folyosó tele volt diákokkal, de jó néhány teremből még így is zene hallatszott ki. Egyből elkapott a hév, és minden idegszálammal éreztem a ritmust. Nem sok kellett ahhoz, hogy táncolni kezdjek, de visszafogtam magam, mert nem akartam, hogy hülyének nézzenek.
Míg én csodálkoztam az egészen, addig Jorge beszélt valakivel, egy tanár lehetett azt hiszem. Kicsivel később odajöttek hozzám. Akkor vettem csak észre, hogy akivel Jorge beszélt, az nem volt más, mint egy régi tanárom, Luiz Almeida.

- Adonira, jó téged újra látni! - ölelt meg.
- Téged is. Azóta nem is hallottam rólad, hogy elköltöztél.
- Miután eljöttem, meg is nősültem szinte azonnal. Azóta itt lakok a feleségemmel, meg a lányainkkal.
- Bocsi, hogy közbe szólok, de hogy taníthatott téged, még olyan fiatal.
- Tíz évvel vagyok idősebb Niránál. És három évvel ezelőtt tanítottam - magyarázta meg.
- Ó, értem. Sajnálom, hogy megzavartam a beszélgetést.
- Semmi probléma. Miguel hogy van? Hogy megy neki a versenyzés.
- Eddig jól. Most is vele jöttem, csak ő most a szállodában van és alszik, mert lusta velem várost nézni.
- Istenem, mindig is panaszkodtál rá, hogy lusta, és ezt most is folytatod.
- Ez van.
- Semmit nem változtál. Mindössze annyit, hogy már nem verseny táncolsz.
- Meguntam. Annyira unalmas volt már. Meg lesérült a párom, és a másikat nem szerettem. Idétlen volt.
- Versenytáncos voltál? - szólt közbe Jorge meglepve.
- Igen. Négy évig, de utána vége lett.
- Adonira, lenne kedved megtartani helyettem egy órát? Hallottam, hogy az utóbbi időben nem egyszer ugrottál be tanítani.
- Igen, tényleg volt néhány alkalom, és szívesen vállalom most is, ha nem kell franciául beszélnem, mert azt nem tudok.
- Viszont táncolni igen, szóval azt meg megértik. Nyugi, ne nézz rám így, megyek be veled. És a barátod is jöhet.
- Nem, ez félreértés, nem vagyok a barátja. Csak ismerősök vagyunk, tegnap találkoztunk először - kezdett bele a magyarázkodásba Jorge.
- Ó, bocsánat - mosolyodott el Luiz.
- Semmi baj, most pedig menjünk.
- Remélem nem baj, ha kezdő csoporthoz megyünk. Eddig három órájuk volt. Ma az argentin tangó alapjain van a sor.
- Mehetünk. Imádom - mondtam felvillanyozva.

Teljesen hatalmába kerített az egész. Már alig vártam, hogy táncolhassák, ráadásul argentin tangót, amit kifejezetten imádok. A folyosón szinte szaladva mentem Luiz után. Szegény Jorge csak jött mellettem, szólni viszont egy szót sem szólt.
A teremhez érve egyből benyitottunk, majd be is mentünk. Mindössze négy, tizenhat év körüli pár volt bent, akik meglepődve néztek rám és Jorgéra. Ez viszont nem volt elég, mivel Jorgét felismerte két srác, meg az egyik lány. Egyből szedtek elő a táskájukból papírt meg írószert és megrohamozták szegényt. Viszont ahogy láttam, Jorge nem bánta, még képet is szívesen csinált a srácokkal. Ahogy ezzel megvoltam, bemutatkoztam, majd elmondtam, hogy miért is vagyok itt. Persze Luiz tolmácsolt, ami nélkülözhetetlen volt, mivel ahogy láttam nem nagyon beszéltek angolul.

- Jorge, te beállsz? - kérdeztem mosolyogva.
- Ha én beállnék táncolni, abból csak katasztrófa lenne - nevetett.
- Annyira béna nem lehetsz. Szóval gyere, és próbáld meg.
- Oké, de ha kitöröm a bokám, vagy elesek és eltöröm a kezem, akkor te magyarázkodsz a csapatnak.
- Rendben, csak ne beszélj már annyit.

Legelőször is beszéltem egy kicsit magáról a táncról, majd megmutattam az alaplépéseket is. Ezután megkértem őket, hogy kezdjék el utánozni a mozgásomat, és ezzel hátat is fordítottam nekik, így szembe kerültem a tükörrel. Ismét elkezdtem az alaplépéseket, és ezúttal a többiek is csinálták velem együtt. Nem kellett sok idő ahhoz, hogy rájöjjek, Jorge tényleg olyan falábú, hogy szinte semmit nem lehet vele kezdeni. Mindezek ellenére annyira édes volt, ahogy próbálkozott.
Amint az alaplépések már jól mentek mindenkinek - Jorgét leszámítva ugye - megkértem Luizt, hogy mutassuk meg, hogy miként is néz ki az egész párban. Szerencsére nagyon jól ment az egész, a diákok hamar ráéreztek arra, hogy mit is kell csináljanak.
Mikor már párban gyakorolt mindenki, megfogtam Jorge kezét és próbáltam táncolni vele. Kegyetlen volt, talán még annál is rosszabb volt, mintha nem táncolhatnék többet. És én nem hittem neki, amikor ezt állította. Kellett volna.

- Kegyetlen rosszul táncolsz - mondtam nevetve, mikor már vége volt az órának.
- Én mondtam, de te nem hitted el nekem.
- Kár volt, már látom. Sok embert láttam már, aki rosszul táncol, de te még azokon is túlteszel. Viszont köszönöm, hogy elhoztál ide. Másképp lehet nem is találkoztam volna Luizzal sem, szóval hálás vagyok neked - öleltem meg, majd egy puszit nyomtam az arcára.
- Szívesen. Öröm volt nézni, ahogy táncoltál. Meg egyáltalán azt a boldogságot látni, ami az arcodon volt.
- Jobb is, hogy nem Miguel jött. Vele nem lehetne ilyen jól szórakozni.
- De gondolom ő tud táncolni.
- Tévedsz. Nem tud. Csetlik-botlik össze-vissza. A reménytelen kategóriába tartozik ő is.
- Ó, akkor legalább van egy sorstársam.

Mire elhagytuk az akadémiát, már ebédidő is elmúlt, így nem is csodálkoztunk azon, hogy mennyire éhesek vagyunk. Az utunk egyenesen egy étterembe vezetett, ahol sikerült jól teleenni magunkat. Ráadásul én ingyen is ettem, mivel Jorge nem engedte, hogy fizessek. Pedig nagyon nem vártam el azt, hogy helyettem fizessen. Még csak randikon sem.
Ebéd után még elnéztünk pár helyre, egy kisebb múzeumba is beugrottunk, amiben egy nagyon érdekes kiállítás volt, ami keretén belül bemutatták Párizs múltját.
Késő délután volt, amikor úgy döntöttünk, hogy ideje lenne visszamenni a hotelbe. Nagyon jól éreztem magam Jorgéval, elvégre nagyon rendes srác. Mindenről el lehetett vele dumálni, és igazán kellemes társaság. Felkísért az öcsémmel közös szobámig, majd búcsúzkodni kezdtünk.

- Köszi szépen ezt csodás napot. Jól éreztem magam. Tuti ez lesz életem legjobb napja Párizsban.
- Azt még sohasem tudhatod. Lehet lesz ennél még sokkal jobb is.
- Kötve hiszem. Ez tökéletes volt.
- Ennek örülök. Ha gondolod, akkor majd más versenyhelyszínen is bejárom veled a várost.
- Le Mans-t is megmutathatod majd, ha ráérsz. Utána meg meglátjuk, hogy az öcsém hogyan dönt.
- Csütörtök este szabad leszek, akkor majd megnézhetjük.
- Oké, jól hangzik - mosolyodtam el.
- Akkor ezt megbeszéltük. Ó, Nira, míg el nem felejtem, megadod a számod? - halászta elő a telefonját.
- Persze - vettem el tőle a készüléket, beírtam a számom, majd mg is csörgettem, hogy nekem is meglegyen az övé.
- Holnap este közös vacsi? - vetette fel az ötletet. - Persze csak ha ráértek Miguellel.
- Jó ötlet, tuti nem lesz más dolgunk.
- Ez a beszéd. De most megyek, mert reggel korán kelek. Aludj jól. Szép álmokat.
- Jó éjt neked is! - mosolyodtam el.
- Elfáradtam, szóval bezuhanok az ágyba és alszok is. Sok volt a tánc - nevetett fel, majd megpuszilt. És nem is akárhol, vészesen közel a számhoz.

*****

Sziasztok! 

Most magamat is megleptem, észre sem vettem és kész lett a rész. Köszönöm, hogy olvastátok az előző részt, és még tetszett is, vagyis a pipák erre utalnak. Megtennétek, hogy ehhez a részhez kommentet is írtok. Nem kérek sokat, mindössze már egy komment, egy legalább két soros is megtenné. Köszi.

Puszi